Email: info@rekaprogram.hu

Üdvözlünk az oldalon!

A siker útja

Pataki Zita vagyok, hivatalosan Szárnyasné dr. Pataki Zita. Évek óta az RTL időjárás jelentőjeként ismerhetsz. Aztán 2019 januárjában vlogger lettem.
A férjemmel együtt Az utolsó lombik c. 10 részes doku-reality vlogban kendőzetlenül, és őszintén megmutattuk, hogy milyen vizsgálatokon és milyen lelki állapotokon mennek keresztül azok a párok, akik belevágnak egy lombik programba. Szerettünk volna irányt mutatni és megnyugtatni a lombik kezelés előtt álló párokat, hogy nincsenek egyedül. Leginkább azért vágtunk bele, mert nyolc sikertelen lombik után, negyvenes éveinkben járva úgy éreztük, hogy hatalmas előny lett volna, ha már a kezdet kezdetén tudjuk azt, amit akkor tudtunk. De a helyzet az, hogy még az ötödik lombik után is értek bennünket meglepetések, új információk. A vlog sikere után úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy alapítványt, hogy a segítő munkánk már ilyen keretben folytatódjon! A vlogsorozattal és ezzel az alapítványi honlappal is azt szeretnénk, ha birtokolnátok azokat az információkat, amelyekkel számotokra már könnyebb, olcsóbb, rövidebb és sikeres lesz ez az út.

Ígértük, és 2019. július 25-én megszületett Réka. Réka - A Tudatos Termékenységért Alapítvány.

Kinek tudunk segíteni?

Bárkinek, aki gyermeket szeretne, és ez nem sikerül védekezés nélküli, rendszeres házasélet mellett egy-másfél év alatt.

Figyelem! ha elmúltál 35 éves, akkor ez az idő csak fél év! A kor alapú megkülönböztetést a petesejt minőség csökkenése igazolja.

De nem kell pánikolni a korod miatt! Tudd, nem a nő kora a leggyakoribb ok

Az IVF (lombik)-kezelések sikerességét jelentősen befolyásolja az anya kora, ám rendszerint nem emiatt van szükség az orvosi segítségre. A legtöbb termékenységi probléma egyébként sem a nők életkorára vezethető vissza: a párok felének esetében a férfi miatt nem jön létre a terhesség, és bizony a férfiaknál is csökken a korral a termékenység. Azoknál a pároknál, amelyeknél mégis a nő egészségügyi problémája az ok, ott sem egyértelmű az összefüggés a korral: a petevezetők átjárhatatlansága és az endometrózis a fiatalabb nők körében is előfordul.
„A petesejtek minősége 40 éves kor fölött már rohamosan romlik: a sejtek 50-70 százaléka kromoszómahibás. Az ilyen sejtekből kromoszómahibás embriók lesznek, amelyeknek az 50-60 százaléka meg sem születik. Egy 43 éves nőnek például matematikailag 10-12 lombikkezelésre van szüksége egy sikeres, saját petesejtes terhességhez" – mondta az Indexnek dr. Forgács Vince, a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó Forgács Intézet igazgatója. (Index, 2014. 03.03.)
Persze egy 42 éves kismama is lehet ugyanolyan fitt és egészséges, mint egy tíz évvel fiatalabb nő. Ami a teherbe esésnél igazán számít, az a nők biológiai kora, tehát bizonyos hormonok szintje és a petesejtek minősége – hangsúlyozta a meddőségi szakember. A magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság szigorú előírásokkal szabályozza, hogy például milyen hormonszint mellett lehet még megpróbálkozni mesterséges megtermékenyítéssel. „Nincsen meghúzva egy éles határvonal, de a tapasztalatok szerint 43 éves kornál már van egy ilyen élettani határ" – mondta Forgács doktor, akinek a 25 éves lombikbébipraxisa során egy 45 évesen saját petesejttel sikeresen teherbe eső nő volt a „rekordere". Neki egy százalék volt az esélye.

Miben tudunk segíteni?

Ez egy alapvetően informatív oldal, de természetesen rendezünk majd eseményeket, ahol személyesen találkozhatsz segítőkkel, szakértőkkel. Ezt majd az Események fül alatt találod. 

Az utolsó lombik c. vlogsorozat után készítettem egy felmérést, amelyből egyértelműen kiderült, hogy segítség elsősorban az információ átadásban kell.

Ez egy olyan fórum, ahol egy helyen, a lehető legtöbb információ elérhető. 

A férjemmel sok időnkbe, energiánkba telt, míg felkutattuk a legjobb specialistákat, a még szükséges vizsgálatokat kiderítettük, elvégeztettük. Többnyire a saját tapasztalatainkból tanultunk, de szeretnénk, ha ezen az oldalon a lehető legtöbb információ és tapasztalás elérhető lenne, hogy nektek gyorsabb, olcsóbb, és könnyebb legyen ez az út.

És nem utolsó sorban élvezetes, mert sohasem szabad elfelejteni azt, hogy az utódért, a gyermekért való küzdelem olyan, mint maga az élet: néha fáj, de nagyon csodálatos! 

Hogyan tudunk segíteni?

Nézd át az oldalt, és lehet, van számodra olyan információ, ami előre vihet, eredményt hozhat! 

A siker útja buborékok egy-egy állomást jeleznek. Nézz ott körül! Ha mindent rendben találsz, lépj tovább! Persze az út mehet párhuzamosan! Az idődet nem tudjuk beosztani, de láthatod, hogy azt mire használhatod! 

Folyamatosan gyűjtjük a segítő civil szervezeteket, az specialisták listáját aktualizáljuk, bővítjük! Keresd őket nyugodtan! 

Készül egy újabb vlogsorozat is, kifejezetten ismeretszerzés céljából. 30 részben a Pataki Zita- Felhőtlen YouTube csatornán hétről hétre láthatod. Ha feliratkozol, akkor az újabb részről értesítést is fogsz kapni! Kattints a vlog fülre!

Az “én történetem” fül alatt olvashatsz történeteket, lehet, épp azok valamelyike fog neked segíteni. Anyák, apák írták, akiknek sikerült a gyermekáldás. 

Itt kérlek, ha van erőd leírni azt, hogy Te hogyan lettél édesanya, hogyan küzdöttél, és végül mi segített, – örülnénk, ha megosztanád velünk! Lehet, a te történeted fog valakinek segíteni, vagy épp erőt adni! 

Miért és hogyan jött létre az alapítvány?

Ígértük, és 2019. július 25-én megszületett Réka.
Réka - A Tudatos Termékenységért Alapítvány. 

2013-ban kezdtük és 2019 márciusában befejeztük a közös gyermekért való küzdelmüket. 9+1 lombikeljárás, azaz 9 stimulació, és beültetés után döntöttünk így. Az utolsó lombik c. vlogsorozatunk csak a kezdet volt. Mi segíteni szerettünk volna azzal is, ahogy az alapítvánnyal is.

 

 

Hivatalosan az alapítvány célja: 

  • a termékenységtudatos gondolkodás kialakítása, 
  • ismeretterjesztés a női, férfi termékenységről, 
  • a gyermekvállalás ösztönzése, 
  • valamint az információ átadása a gyermekáldásra várók részére, különös tekintettel a meddőségről, a meddőséget okozó betegségekről, ill. ezek kezelési módjáról és elérhetőségéről. 

Célja továbbá az átfogó tájékoztatás nyújtása a fiatalok részére, a meddőséggel küzdők preventív, folyamatos és kiegészítő gondozásában segítése alternatív lehetőségekkel, és egyéb életvezetési integratív (szellemre, lélekre, testre ható) módszerek alkalmazásával. 

Close Menu